|
| Templomrom |
Boldogasszony templomrom |
A középkori egyházi építészet szép emléke az itt található XIII. századi alsódörgicsei templomrom, mely az érett román stílus jegyeit mutatja. Tornya ikerablakos és a hajó teljes szélességében helyezkedik el. Szentélye egyenes záródású.
A Gernye oldalában megmaradt ormfalával messzire látszóan magasodik a falu fölé. |
|
|
Kisdörgicsei templomrom |
Árpádkori, román stílusú falusi kőtemplom. A XIII. század elejéről származik, Szent Miklós tiszteletére felszentelve. Mérete 10x6 m. A felújítás során a téglacsík feletti rész lett újjáépítve. Déli homlokzatán 3 román kori lőrésablak lett kialakítva. Építészeti érdekessége a nyugati bejáratnál a 165 cm széles boltozati indítás. Az oltár fedőlapja is az eredeti helyére került.
Kisdörgicse mellett, a Kű-völgy végén csúcsíves nyílású, öreg kőhíd is látható. |
|
|
Felsődörgicsei templomrom |
Szent Péter tiszteletére felszentelve. A román kori XI. században épült felsodörgicsei templomrom a legrégebbi építésű templom a faluban. Az északi templomrész római kori épület alapfalaira épült, sok követ használtak fel belőle az építés során. A honfoglalás után megtelepedett Bogát-Radvány nemzetség építette. A XIII. században szükségessé vált a templom bővítése. Ezt egyedülálló módon, 3 fal hozzáépítésével oldották meg. A régi templom falába ajtót törtek, a régi ajtót befalazták. Romjaiban is egyike a Balaton-környék legfontosabb középkori emlékeinek, szépen restaurálva. |
|
|
Balázshegyi Szent Balázs templomrom |
Bár ez a templomrom Szentantalfához tartozik kissé hosszabb, de annál szebb túraútvonalon Dörgicse felől is megközelíthető.
A templom bejáratától csodálatos kilátás nyílik a Káli medencétől keletre fekvő szőlőhegyekre.
A XIII. századbeli Szent-Balázs hegyi romtemplomot 2001-2002-ben sikerült részlegesen helyreállítani. Szabadtéri szentmise- Balázs-áldás, minden év február első szombatján a Szent Balázs-hegyi templom-romnál. |
|
|
|
| Templom |
Alsódörgicsei római katolikus templom |
1820 körül késői barokk stílusban épült templom. A torony alatt orgonakarzat XIX. század végi orgonával. Apszisában álló oltárán Szent Imre képet festettek. A keleti falon késő barokk szószék épült. A templom jellegzetessége népies stílusú szecessziós festése. Közelében a Templom téren található Dörgicse világháborús emlékparkja. |
|
|
Alsódörgicsei evangélikus templom |
Az alsódörgicsei evangélikus templom 1794-ben épült, késő barokk stílusban. Atemploban emléktábla őrzi Zsedényi István evangélikus lelkész emlékét, akit a vallásüldözések ideje alatt gályarabságra ítéltek, majd börtönbe vetettek. |
|
|
Felsődörgicsei evangélikus templom |
A felsődörgicsei evangélikus templom a XVIII. század végén épült, barokk stílusban. Kelet-nyugati tájolású. Egyszerű teremtemplom, oszlopokon épült kétoldalú karzattal, valamint orgonakarzattal. Nyugati homlokzatán magasodik a kétemeletes barokk formájú tornya.
A templom közvetlen szomszédságában álla a felsődörgicsei templomrom. Múlt és jelen egészen speciális kompozíciója tárul így az idelátogatók elé. |
|
|
Kisdörgicsei evangélikus templom |
A kisdörgicsei evangélikus templom a XVII. század végén épült. A templom érdekessége, hogy szószékoltárán Munkácsy Mihály Krisztus a Pilátus előtt című munkájából másolt Krisztus kép látható. A templom külső megjelenése, falai és boltozatai igényesebb megjelenést mutatnak, a falu lakossága jobb módú, nemesi réteg volt. |
|
|
|
| Művészeti galéria, kiállítás |
Ól Galéria |
Egy 1868-ban épült, baromfi és disznóólból alakultam kiállítóteremmé, ahol "profi" és "amatőr" képzőművészeket fogadok, gyerekrajz versenyeket és más kulturális programokat rendezek. Egész nyáron nyitva vagyok, de nemcsak a művészeknek és a látogatóknak, hanem hűséges fecskelakóimnak is. |
|
|
|
| Érdekes helyek |
Gernye hegyi pihenő Panoráma Szalonnázó |
Az Alsódörgicsei Boldogasszony templomrom mellett található a Gernye hegyi pihenő. Ahonnan csodálatos kilátás nyílik a Balatonra, a szemközti Balázs-hegyre, alsófalura és a Zánkáig futó szőlőkordonokra.
Ugyanitt tűzrakóhelyek is régóta várják a megpihenni vágyó vándorokat. |
|
|
Templom tér |
Emlékpark az I. világháború (1914-1918) és a II. világháború (1941-1945) hősi halottainak tiszteletére.
Felavatva: 1992.03.15-én.
Az emlékmű tervét Rekettyés László készítette. Kivitelezésben részt vettek Rekettyés László és Gyarmati István fafaragók, Sokhegyi Ervin és Fekete Lajos építők.
|
|
|
Kőhíd |
A Kőhíd, mely Kisdörgicse és Felsődörgicse között az út mentén található, a XVIII. században épült barokk stílusban. Érdekessége, hogy a helyi hagyományok szerint a híd már a középkorban is állt, egyesek szerint a római korban épült. Közelében kellemes park található, piknikezésre is alkalmas helyen. A közeli Kűvölgyben kellemes kirándulásokat lehet tenni. |
|
|
Regős szobor |
A Milleniumi emlékparkban található Nagy István szobrászművész alkotása.
Ötnegyedes méretű, törökülésbe helyezkedo férfi-alak, énekel. Énekét pengetős hangszerrel kíséri. Öltözéke keleties, régies, akár csak hangszere, hajviselete, valamint egyéb felszerelése, például a tarsolylemeze is. Ezekkel utal a magyarokkal, hunokkal, avarokkal való rokonságra, kapcsolatokra. |
|
|
Egykori tiszttartói lak |
Az egykori tiszttartói lak Alsódörgicsén a Granárius mellett található. |
|
|
|
|
|