Dörgicse története

Bevezetés, avagy köszöntõ sorok

Amikor egy kis falu, jelesen Dörgicse bemutatkozásra készül, az mindig ünnepi esemény. Különösen az, ha egy ilyen nagy múltú és reményteljes jövõjû közösség teszi azt. A történelmi okmányok bizonyítják, hogy van mire visszatekinteni a múltban és az itt élõk szorgalma lakóinak község iránti szeretete a garancia arra, hogy jövõje is büszke múlt lehet egyszer. Tudományos igény nélkül, de szeretettel és lelkesedéssel készült ez a munka Rekettyés László, Laci Bácsi munkája mely a környéket és Dörgicsét készül bemutatni. Kérem, forgassák a lapokat szeretõ érdeklõdéssel.
Dörgicséért Alapítvány

A Balaton és a Dörgicsei medence

Nemcsak Magyarországnak, de Közép- és Nyugat-Európának is, legnagyobb tava a Balaton, amely valami csodálatos, változó fényû drágakõként ragyog a Dunántúl közepén. Nagysága 596 km2, amelyhez a közvetlen környék 2552 km2-es vízgyûjtõ területtel csatlakozik. Hossza 77 km. Legnagyobb szélessége 14 km, átlagos szélessége 8 km, legkeskenyebb a Tihany-Szántódnál, ahol 2,5 km. A víz átlagos mélysége 3-4 m.

"Balatonparton a nádi világban,
megbújtam egyszer és csodaszépet láttam…"

A tó mai környezetében a legrégibb kõzetek az északkeleti part közelében a Polgárdi környéki fillit és kristályos mészkõ rögök. Ezután a Vörösberény-Balatonfüred, valamint Zánka-Balatonrendes között a felszínt vörösre festõ permit vörös homokkõ rétegek következnek. Rájuk borul a Balaton-felvidék és a Veszprémi-plató kiterjedt triász kori üledéke. Ehhez tartozik a balatonfüredi és kékkúti források anyakõzete a márga és a homokkõ, de a Balatoni felvidék kiemelkedõ magaslatait általában a triász kori mészkõ alkotja. Jellemzõ triász kori üledék a kopár felszínû dolomit Felsõörs-Balatonfüred között és a Keszthelyi hegységben. Mindenki elõtt ismertek a "kecskekörmök" a pliocén kori pannon tenger congeria kagyló maradványai. E kor végének szerkezeti mozgásaival karöltve törtek felszínre a Tapolca környéki bazaltképzõdmények. A hígan folyó láva, bazalttakarókat épített a puha pannon lerakódások felszínén, az általuk nem védett területrészeket a természeti erõk letarolták s a bazaltból vagy egyéb kemény kõzettõl védett felszíndarabok hegyekként maradtak vissza - tanúhegyek (az eredeti felszín magasságáról tanúskodnak.) Délrõl észak felé haladva csökken a magasságuk, valószínûleg az eredeti felszín is lejtett. Ahol kis mennyiségû volt a láva ott kúp alakú, ahol terjedelmesebb ott koporsó és csonka kúp alak jött létre. Itt érdemes megemlíteni, hogy a Balatont csodálatosan keretezõ SzentGyörgy-hegy és Szigligeti vár-hegy bazaltlávából és tufából való ormai egykor szigetek voltak a széles kiterjedésû vízben.

"Nézem ezt a szép világot.
Mennyi bûbáj, mily talányok
Mind, amit körülöttem látok."

Balaton geológiai kialakulása a pleisztocén kor végén kezdõdött. A medence besüllyedése elõtt a határos dombvidékek enyhe lejtõvel folytatódtak a Bakonyig, illetve a Bakony völgyei és patakjai akadálytalanul futottak ki Somogy lankás dombjai közé. Ebben az állapotban találták a Balaton-vidéket a pleisztocén kor utolsó eljegesedése idején lezajlott kéregmozgások. A mai geológiai felfogás igazoltnak tekinti, hogy a Balaton - környék felszíne ebben a korban fõként a folyók építõm- pusztító munkája eredményeként jött létre. Ezek a természeti erõk, azóta is jelentõs szerepet játszanak a Balaton-medence életében.
Az idõ múlásával, természetesen nagyon sokat változott az eredeti törésvonal mélysége, hiszen az abba bezúduló víz, nagytömegû hordalékot rakott a fenékre. Ennek eredménye, hogy a tó víz magassága jelenleg átlagosan 3 méter. A déli parton alacsonyabb, közel 1 méter, míg az északi parton 1,5 méterrõl rohamosan mélyül 2.5-3 méterre. Ez a viszonylag alacsony vízszint nagymértékben befolyásolja a tó egész karakterét. Ha semmi másra nem gondolunk, csak arra, hogy a tó sekélysége miatt a légáramlatok a tó vizét milyen könnyen hozzák mozgásba. Megkülönböztetünk hullámzást és áramlást. A Balatoni hullámokat meredekségük teszi veszélyessé. Gyakoriak a 7-10 m hosszú hullámok melyeknek meredeksége sokszor 1-2 méter is lehet, ezek építõ, romboló munkája jelentõs. A hosszirányú áramlás az, ami kimélyítette a Tihany Szántód közötti szorost, 12 méternél is mélyebbre.
Az északi part csaknem a tó teljes hosszában kemény sziklalapokból áll, míg a déli part a harmadkori üledékek laza talajából épült fel.

A Balaton nagymértékben különbözik a tavaktól abban, hogy a vékony vízrétege viszonylag hamar felmelegszik, vagy könnyen lehûl, gyorsan követi a felette lévõ légréteg hõmérsékletét, sõt télen hamar és tartósan befagy.
A sekély víz jellemzõje a szinte állandóan változó színpompa, színárnyalatainak gazdagsága. Alkáli sókban gazdagsága miatt nyugalmi állapotban zöldesszürke a tó, ami azután az égbolt derültségének és felhõsödésének függvényében változik.

Ha megnézzük a mai térképeket, láthatjuk, hogy a Balaton környékén, szorosan szinte hozzátartozóan tavak, lápok sokasága van. A déli parti völgyekben kialakult egykori öblök, a mai "berkek" közül a Siói-berek - lassan fel sem tûnik beépítettsége miatt. Több kisebb berek van Zamárditól keletre Szántódnál, Balatonszemes és Lelle között, ez utóbbi a Lellei-berek itt-ott még nyílt vízi mocsár képét mutatta két évtizede, és végül Boglár és Fonyód között találjuk a Nagyberket, mely több kisebb berket egyesít. Mikor még élõ víz volt, a Balaton szélessége a mainak többszöröse lehetett, hiszen a Tapolcai medence nagy része is a tóhoz tartozott, ahogy a mai Kisbalaton helyét is terjedelmes mély víz borította. Idõk folyamán ezt a Zala folyó változtatta nádas mocsárrá, így az egykori halászfalvak (Vörs, Tikos, Fönyed) lakói ma már csak hallomásból ismerik a halász-pákász életet.

A Balaton csodálatos természeti környezetbõl külön ki kell emelni a tó északi-északnyugati partját, amely különös adottságokkal rendelkezõ terület. A Balaton-felvidék a káprázatos vulkáni hegyeivel, és csodálatos völgyeivel, a világ természeti ritkaságai közé tartozik. A Balaton - felvidék szerkezeti mélyedéseit, rendszerint fiatalabb, puha rétegek töltötték ki, melyek egy részét a lepusztulás eltávolította. A községek ezekben a termékeny talajú medencékben, völgyekben épültek fel.

" E tájban, e nyárban szabad-e még mai
gondokon tûnõdni? Szülhet-e e völgyek
idillje könnyeket? Tudsz-e itt magadban
pörölni sorsoddal…"

A kialakult völgyek közül a Dörgicse-i medence, amivel most részletesebben foglalkozunk. A különös hangzású név Dörgicse egy régi halfajta nevét õrzi. A Dörgicse-i völgy tengelye Észak-dél irányt mutat, amely a tó vízétõl a Halom-hegyig (7 km hosszban) 395 m magasságig terjed. Az észlelhetõ emelkedés a tó 105 m tengerszint feletti magasságától, mintegy 290 m-es szintkülönbséget eredményez. A völgy szélessége a tóparton kb. 3 km Balatonakalítól Zánkáig. A völgyképzõ hegyek a Les-hegy, Becce és Gernye a keleti oldalon, míg a nyugati oldalon a Szent-Balázs hegy és annak folytatása egészen a Mencsehely-i magaslatig. A két szélsõ határoló hegy irányvonala a Halom hegy csúcsában találkozik. A Halom hegyrõl annyit meg kell megjegyeznünk, hogy érdekes vulkánikus jelenség. A vulkánikus erõk ugyan is egy nagyméretû bazalt lapot emeltek a magasba és ez alatt márga van. Így egy nagyméretû bazalt lapot találunk a hegy tetején és ez alatt a bazalt lap alatt a mélybõl felkerült márga, képezi a hegy jelentõs tömegét.

Természetesen a völgy kialakulásakor nem egysíkú emelkedés jött létre, hanem kisebb-nagyobb laposok és meredekebb emelkedõk adják a völgyfenék síkját. Így jöhetett létre a három Dörgicse. Mindhárom település egy-egy platón helyezkedik el, jóllehet mind a dörgicsei völgy gyermekei.

Ha Balatontól elindulunk Észak felé felfelé a völgyön, az elsõ Cinege-dombi meredekebb emelkedõ után délnyugatra tekintünk, a közeli Hegyestû szerencsére idõben félbehagyott bazaltbányájának meredek sziluettjét láthatjuk. Erdõk, majd szõlõk között emelkedik az út és így érjük el Alsódörgicsét. Már a pattintott kõkorból is sok tárgyi emlék került elõ, de a Római Birodalomnak is jeles helye volt ez. Ennek nyomait is õrzi a vidék. A faluban feltárásra került a római vízvezeték rendszer maradványa de nagyon sok ebbõl a korból származó faragott sírkövet is találtak. A honfoglalás utáni évszázadból, 1082-bõl származó birtokösszeírás említi Dörgicsét. Ettõl az idõtõl kezdõdõen érdekes oklevelek tanúskodnak az itt élõkrõl (mellékletek).

Körültekintve a Gernye-hegy oldalában épült templom romja ragadja meg figyelmünket. A templom az érett román stílus jegyeit mutatja. Tornya ikerablakos és a hajó teljes szélességében helyezkedik el. Szentélye egyenes záródású. Az 1251-65 között épült templomnak a nyugati oromfala még ma is áll és 22 m magas. Külön érdekessége a vidéknek rendkívüli akusztikája.

Tovább sétálva Felsõdörgicse felé, amely az alsó faluval lassan összeépül, régi házak során haladva ismét egy csodás régi templomhoz érünk, melyet az 1082-es oklevél is említ. A hajdani római település temetõje a jelenlegi rom templom környékén volt, így itt találták a legtöbb római sírkövet is. A templomot XII. században kibõvítették, illetve összeépítették. Ilyen jellegû összeépítés nagyon ritka és érdekessége, hogy nyugati oromfalon lévõ görög kereszt alakú világító ablak kettõ kõbõl van kialakítva. Romjaiban is egyike a Balaton-környék legfontosabb középkori emlékeinek.

Utunkat folytatva a Kü-völgy csúcsíves nyílású valószínûleg középkori eredetû öreg kõhídnál érdemes balra kitekinteni, ugyanis a Bere patak rétjén látható a harmadik XIII. században épült templom romja

Eddig nem említettük, hogy az utakról jól láthatók a boros pincék. Dörgicsén komoly hagyománya van a borászatnak. Már 273-ban Galériusz Római Császár felesége Valériána miközben gyomorbetegségét kezeltette a Füred-i vízzel, dörgicsei bort ivott. Egyszer gyaloghintón elvitette magát Dörgicsére. Amikor kiszállt felkiáltott: "Zeus jókedvében sem tudna ennél szebbet teremteni, mint amit itt látok, és most már értem, hogy miért van ennek a helynek ilyen jó bora."

Szóljunk röviden a borospincékrõl, hiszen ezen a vidéken a szõlõmûvelés, mint látjuk, régmúltra tekint vissza. Ahogy a Balatontól felfele jövünk, a völgy peremén mindenfelé boros pincéket látunk. Ezek a pincék úgy alakultak ki, hogy a szõlõmûvelõ gazdáknak a termõterületen kellett kialakítani a pincészetet is, hiszen amíg a szõlõbõl bor lehet, addig annak megfelelõ hõmérsékletû nyugodt helyet kellett biztosítani.
A dörgicsei szõlõhegyeken természeti ritkaságokkal is találkozhat az ember. Mindenekelõtt megtalálhatjuk a védett növények sokaságát. Hogy csak néhányat említsünk, az erdõszéleket díszítõ csodálatos pirossággal pompázó cserszömörcét, a kora tavaszi héricset, vagy törpe íriszt, a kakukkfüvet és gyógyító, kamilla virágot. Sorolhatnánk még, de talán ez is elég ahhoz, hogy a kiránduló sétálás közben, ha látja ezeket a csodás növényeket, megálljon, óvja és gyönyörködjék.

"iszik szegény, iszik beteg, iszik aggastyán és gyerek,
iszik fõpap, iszik dékán, iszik húgom, néném, bátyám
iszik minden egyáltalán"

Néhány szót a szõlõtermesztésrõl. Ezen a területen immár több ezer esztendeje szõlõmûvelés folyik. Ha semmi mást nem tekintünk csak a Római Birodalom jelentõségét a szõlõtermesztéssel kapcsolatosan, már akkor is több mint kettõezer esztendõt meghaladó a szõlõmûvelés kultúrája ezen a vidéken. Természetesen történtek közben nagy változások nem csak az itt élõ nép történelmében de a mûvelés kultúrájában is. Persze voltak rossz fordulatok, mint a legutóbbi változás, amikor a múlt század végén a filoxéra az õshonos szõlõ fajtákat megtámadta, azokat kiirtotta. Az ismert és használt szõlõ fajták egyszerûen kihaltak és Amerikából kellett új szõlõ oltványokat beszerezni. Az ezekkel való munka természetesen nagymértékben megváltoztatta a szõlõmûvelés rendjét, eszközeit, és a termésmennyiségek alakulását. Nagyon sok szó esik manapság a bio-kultúráról. Ma már az lenne az igazi, ha a haszonnövények termelése során semmiféle vegyi anyagot nem kellene felhasználni. A szõlõmûvelésben csak "álom", mert a jelenleg ismeretes szõlõ alanyok a kártevõkkel, növényi betegségekkel szemben bizony nem nagyon ellenállóak. Tehát ahhoz, hogy termésre lehessen számítani, kemikáliákat kell használni. Igaz, meg van a tendencia arra, hogy bizonyos fajtáknál csakis természetes anyagokat (pl.: csalánból kiáztatott hatóanyagok) használjanak fel. Ennek azonban ma még számottevõ jelentõsége nincs, mert a mind gazdagabb termés érdekében a gazdák az ismert vegyszerek alkalmazása mellett maradnak. Néhány gazda azonban vállalva a gazdasági veszteséget tud olyan bort adni, amely elõállításához a szõlõmûvelés során kemikáliát nem használt fel, és kiváló minõségû bort hozott létre. Ez azonban ma még csak kuriózum, és belátható idõn belül nem várható, hogy elsõdleges technológia legyen.

""Ez a jó bor, tiszta jó bor, zamatos, csodás bor,
talpig férfi lesz az ember, tõle büszke, bátor!"

Ha bemegyünk egy öreg pincébe, és ott meglátjuk a falakon, mennyezeten a nemes penészt ez a biztosíték arra, hogy az ott erjedt bor kiváló minõségû. És még egy érdekesség: a pince hõmérsékletû bor a legkellemesebb illatú-zamatú, tehát érdemes még a pincében megkóstolni a bort, hogy annak minõségét értékelni tudjuk. Fontos tudni, hogy a szõlõ terület fekvése, iránya szerint ugyanannak a szõlõnek más aromájú bora lesz, tehát nemcsak a termelés, a kezelés, a terület fekvése is szerepet játszhat abban, hogy a bor milyen zamatú, és milyen minõségû.

Természetesen nem csak szõlõtermelés folyik ezen a környéken, de sokféle gyümölcs is terem a határban. A mandula, dió, meggy, körte, alma, barack, õszibarack mind õshonosnak tekinthetõk.

"Éppen arra jártam én, fák alatt megállva,
hallgatóztam, vártam én: fütyül-e madárka?"

Ezen a környéken a madarak éneke ébreszti az embert, és a madarak éneke altatja is el. Az állandó lakók és a vándormadarak nagyon szépen megférnek egymás mellett. Az énekes madarak csodálatos dalukkal szinte egész nap szórakoztatják az embert. A pacsirta, a cinegék, a meggyvágók, a feketerigók, a sárgarigók, a küszvágók csér, a búbos bankák stb. És ebbe a csodálatos "koncertbe" néha-néha egy igen erõs kiáltás hasít bele: az ölyv, a vércse, ritkábban a parlagi sas kiáltja világgá, hogy minden állat reszkessen, mert õ is itt van. Káprázatos látvány, amikor az ölyv a sólyom felettünk köröz a levegõben, az ember úgy érzi, szeretne õ is velük repülni, az igazi szabadságot élvezni és megérti azokat az elsõ próbálkozó hõsöket, akik a madarak röptét próbálva utánozni "szárnyra kéltek".
Persze nem hiányozhatnak a fecskék sem, hiszen lakótársak vagyunk, mert fészkeiket elõ szeretettel a présházak-pincék ereszaljába szeretik építeni. Azt nézni, ahogy a fecskeszülõk építik a fészket, ahogy táplálják a fiókákat felejthetetlen élmény. Természetesen megjelennek a vízi madarak is néha: sirályok, gólyák, gémek, vadlibák. De a legnagyobb meglepetést azt hiszem, az õszi vándormadarak és vízi vándorok érkezése és itt tartózkodása jelenti. Egy alkalommal a faluban nagyon jámboran megbecsültük, hogy egyszerre kb. 15000, azaz tizenötezer fecske pihent a falu területén lévõ villanyvezetékeken. Mind egyszerre dalolt, mintha valami láthatatlan karmester vezényelné õket, egyszerre hagyták abba és kis idõ múlva, egyszerre kezdték újra el. Amikor a vadliba csapatok V alakzatban megérkeznek, és ahogyan leszállnak a vetésre bizony azt a fegyelmet, együvé tartozást, amit az ember akkor lát tanítani kellene.

Külön kell szólni a seregélyekrõl. Ez a madárfaj nem nagyon élvezi a szõlõtermelõk szimpátiáját, mert a szõlõ érés idején nagy csapatokba verõdve hihetetlen nagy károkat tudnak okozni. Az még csak hagyján, hogy szeretik a szõlõt, de azzal okozzák a mérhetetlen kárt, hogy rászállnak egy-egy fürtre és letapossák a szõlõszemeket. Ha egy "felhõnyi" madár érkezik egy szõlõterületre és ott nincs senki, aki elhessegetné õket, bizony a gazda a termésnek csak a töredékét találja meg.

Meg kell említenünk, hogy Dörgicsén van két olyan hely, ahol Európa legszínesebb madara a gyurgyalag fészkel és költ, az Alsódörgicsei Ó temetõ lösz falában és a Kisdörgicsei agyag falában. Káprázatos színeivel és érdekes hangjával élményt jelent az õt figyelõnek.

"Mondd szereted az állatokat, s figyelted õket néhanap:
hogy mit csinálnak, hogyan élnek, s a maguk nyelvén mit mesélnek?"

A madarak után szálljunk le a földre, mert itt is van sok-sok érdekesség. A környezõ erdõkben szinte mindenféle nagy vad elõfordul, jól érzi magát, a szarvas, vaddisznó, õz, de erdei sétáinkon gyakran találkozhatunk rókával és borzzal is. Ezek az állatok nagyon figyelmesek, és ha szokatlan zajt hallanak, netán emberi beszédet, bizony visszahúzódnak, láthatatlanná vállnak Félni nem kell tõlük, mert elkerülik az embert, tehát ha látni akarunk nagyvadat, nekünk kell lesni õket. Valamikor sok volt a vadnyúl, de manapság, csak mutatóban látni egyet-egyet.

A cincérek, pockok, egerek, néha a patkány az ürge és a vakond színesítik a képet. Ezek az apró állatkák az emberre nem veszélyesek, csak sok kellemetlenséget okozhatnak

Dörgicse története

Okmányok bizonyítják, hogy Dörgicse a magyar honfoglalástól kezdve jelentõs szerepet játszott a térség történetében. Katasztrofális helyzet alakult ki a török hódítás nyomán. A fennmaradt okmányok teljesen kihalt, elnéptelenedett faluról tesznek bizonyságot. Ma már, meg tudjuk érteni, hogy a harcok során az itt élõknek nem maradt más választása, csak a menekülés. a történelem során sajnos ez gyakran ismétlõdött. Legutoljára. az 1944. éves orosz elõnyomulás idején a község szinte minden lakója elhagyta otthonát és máshol keresett magának védelmet. Úgy ahogy korábban is, a harcok után lassan visszaszállingóztak az emberek a kirabolt otthonaikba, és szinte a semmibõl kellett az életet újra teremteni. Az erdõben szétkószált állatokat igyekeztek befogni, és a termelést a lehetõ legprimitívebb módon megkezdeni. Így lehetett ez a történelem során a korábban és többször is, errõl birtok összeírások, adó jegyzékek tanúskodnak. A törökök kiûzése után a XVII-XVIII században fellendült a falu élete, amikor a piarista tanító rend lényeges föld adományban részesült, így jelentõs birtokai voltak Dörgicsén és környékén. Megindult a "nagyüzemi" gazdálkodással együtt a falu fejlesztése is. A Fenye-hegy, Becce, Mocsár, Apácska, Picsor, Agyaglik stb. kialakított szõlõ földek biztosították az "nyersanyagot" elõször az Agyaglik pincéi részére, majd a piaristák alapította pincéje számára is. Itt hozták létre az elsõ palackozó üzemet és nem felejthetõ, hogy a Milleneumi Kiállításra 3000 palack Dörgicsei bort vittek fel s az mind elfogyott.
Végsõ soron a falu létének alapját a szõlõ termelés és a borászat biztosította a Római Birodalom idejétõl egészen napjainkig.

"Száll az ének a mezõnek, esti szellõ hollószárnyán,
Valami kis kopott ember énekelget búsan árván
Boldogságról, szerelemrõl, kora õszrõl, illó nyárról…
Titokzatos messzeségbe istent keres magyar hangja,.."

A történelem viharai nem kerülték el a községeinket. Nemcsak a tatár, török, orosz háborúkra kell gondolnunk, de a középkor szellemi harcaira is. A reformáció nyomán a község szinte teljes létszámban Lutheránus (evangélikus) lett. Az ellenreformáció során a falu lutheránus lelkészét gályarabságra ítélték. A gályarabság után visszatért falujába és prédikált tovább. Emlékét emléktábla õrzi a mai evangélikus templomban.

A fellelhetõ dokumentumok így a XVI. századból majd késõbbi idõkbõl való oklevél, összeírás, adójegyzék, birtokadományozási okmányok bizonyítják, hogy ezen a vidéken, ahogy másutt is az országban mindig keményen meg kellett küzdeni az életbemaradásért és az élet feltételeinek megteremtéséért. A népesség-összeírások sokszor elgondolkoztatóak. Vannak dokumentumok, amelyek néhány lakost regisztrálnak, majd késõbb a mai lakosságot meghaladó népességet: Alsódörgicsén 480, Felsödörgicsén 258, Kisdörgicsén 90 lélekszámot regisztrálnak. Ez a lakossági létszám az utolsó kétszáz esztendõben állandósulni látszott, míg a modernizációval a lakosság elvándorlása az ipari területek felé a mai állapotot eredményezte, a fiatalok elhagyták a községeket és szinte csak az idõsek maradtak helyben. Ez a nem kedvezõ állapot napjainkban újra megfordulni látszik, bár a lakosság száma a három Dörgicsén ma mindössze 300 fõ körül ingadozik.
A falusi turizmust lehet e kis közösség jövõje, kenyere a borászat mellett. A fiatalok új házakat építenek, amelyek már alkalmasak az igényes vendéglátásra és a régi házak romantikája változatlanul vonzó.

A három falu a történelem során önálló életet élt. Már a rómaiak idejében jelentõs településnek kellett lennie, mert a fellelt, sokszor mûvészi igényû faragott kövek, valamint a kiépített vízvezetékrendszer errõl tanúskodnak. De már a kõkor embere is élt ezen a földön, hiszen nagy mennyiségben találni még ma is pattintott kõszerszámokat.

A Honfoglalás során ez a terület az uralkodó család egyik ágának jutott és végsõ soron az Árpád-ház háromszáz esztendõs jelenlétét éppen az errõl a területrõl származó Vászoly-ág biztosította. (I. András, I. Béla)

A magyar oklevelekben elõször 1082.-ben keltezett oklevélben fordul elõ Dörgicse neve. Ettõl az idõtõl kezdve jól nyomon követhetõ a falu története, természetesen vannak feltáratlan idõszakok, de ezek a lényeges folyamatot számottevõen nem zavarják.

A római kor emlékanyaga igen gazdag. A budapesti Nemzeti Múzeumban már a múlt század második felében hatvanöt darab római korból származó faragott kõmaradványt szállítottak be (ezek közül négy darab az aulában van kiállítva, a többi a kõtárban), de jelentõs mennyiségû faragvány van a Tihanyi Múzeumban, a veszprémi Bakony Múzeum és a keszthelyi Balaton Múzeum birtokában is. Ennek a feltárási és gyûjtõ folyamatnak még nincs vége, hiszen nem régen egy öreg ház renoválása közben csodálatos Mitrász ábrázolású dombormû, oltárkõ került elõ.

Középkori okleveleink tanúsága szerint, több Dörgicsérõl van említés Hokuli Dörgicse, Ság Dörgicse, Boldogasszony Dörgicse, Szt.-Péter Dörgicse, Szt.-Miklós Dörgicse, Fired Dörgicse.

Ha meggondoljuk, hogy az Árpád-korban érvényes törvény szerint tíz falu köteles egy kõtemplomot építeni és itt viszonylag szûk területen öt, e korból származó templom épült, akkor ez tanúskodik arról, hogy az átlagnál jobb anyagi körülmények lehetõvé tették ezek megépítését. Nézzünk körül a három Dörgicsén.

Alsódörgicse

A Balatontól négy kilométerre, északra találjuk a falut. A falu felett a Gerenye-hegy oldalában, mint egy felkiáltójel magasodik a XIII. században épült román stílusú erõdtemplom nyugati oromfala 22 m magasra. Az oromfal felsõ részén három ikerablak látszik, amelyek közül a déli már felújított, míg a másik kettõ eredeti állapotban van. A romkertbe felmenve a templom alapfalai és az északi oromfal (torony) bolthajtásai megkapó képet mutatnak. Jeles érdekessége a romnak az akusztikája. A lelkiismeretes feltárás és állagmegóvás szemléltetõen mutatja be a fallal körülvett templom és a hozzátartozó néhai kolostor alapfalait. A kutatómunka során a kolostorban, az egyik kutatóárokban három, a másikban egy kódexsarkot találtak. Bizonysága ez annak, hogy tûzvészben égtek el a könyvek, és az íratok. Történelmi érdekességként tartjuk számon, hogy a mohácsi vészt megelõzõ egy hónappal (1526. július 29.-én) II. Lajos király itt adott ki egy oklevelet és valószínûleg ez is volt szálláshelye. Oláh Miklós érsek 1536.-ban kiadott Hungária címû munkájában Dörgicse mezõvárosokról tesz említést, dicsérve a rendkívül jó zamatú borait, valamint a "mezõvárosok" által beszolgáltatott böjti hal fantasztikus bõségét. (Egy húzással hat szekér halat fogtak!!!) A kutatások azt is megállapították, hogy mind a kerítõ falon belül, de azon kívül is, temetõ volt. Sõt! A falon belüli részen, három szinten temetkeztek. Egy múltszázad második felébõl való leírás (Rómer Flóris: Középkori falképek 1872.) a templom nyugati oromfalán lévõ, kb. 10 m magas Szent Kristóf ábrázolást ír le, amelynek ma már csak nyomait lehet észlelni. Egy 1783.-ból való térkép (II. József féle elsõ katonai felmérés és térképezés) tanúsága szerint, a templomot még használták, tehát csak késõbb vált rommá. A faluban lévõ új katolikus templomot 1826.-ban építette a Piarista rend. Az országút másik oldalán lévõ evangélikus templom építése 1796.-ban kezdték meg, annak a templomnak a helyén, amelyben Zsedényi István gályarab prédikátor szolgált, és rabsága után ide visszatért (emléktábla).
A falu utcáit járva megcsodálhatjuk a régi építészet fennmaradt emlékeit a jó arányú tájba illõ házakat és érdemes elidõznünk a volt piarista magház elõtt.
Dörgicse történetében, ahogy már utaltunk rá meghatározó szerepe volt a piarista rendnek. A rend II. József szerzetesrendeket feloszlató intézkedésének hatályvesztése után Ferencz császártól 1806-ban kapta kosztidátusát, azzal a céllal, hogy a rend, mint tanító rend, Magyarországon az iskoláztatásban vállaljon kimagasló szerepet.

A kosztidátus kialakítása elég nehéz volt, mert központja a Somogy megyei Mernye községben volt, ahol a klasszikus földmûvelés volt a domináns. Ezzel szemben a Balaton északi partja elsõsorban a terep és földrajzi tényezõk hatása miatt a szõlõ kultúrának kedvezett. Minthogy a birtokközpont Dörgicse volt az északi parton, természetesen itt alakították ki a borgazdaság nélkülözhetetlen objektumát, a pincészetet. Az eredményes gazdálkodás érdekében építették fel 1812-ben a kor egyik legszebb gazdasági épületét a pincével közösen kialakított magtárat. Ebben az épületben helyezték el a jószág-kormányzói irodát, a borospince és magtár mellett. Az épület méretei lenyûgözõk: hossza 52 méter, szélessége tizenkettõ, míg magassága tizenöt méter. A pince kõbõl rakott boltozata még eddig semmi javításra nem szorult dicsérve ezzel építõjét. Jelenleg is akkora hordók találhatók benne, amelyeket csak a helyszínen lehetett összeállítani, és a mai napig használatban vannak. Az épület megépítése korában 42 000 aranykoronába került. Ahogy említettük itt létesült az elsõ palackozó, de ez késõbb az Agyaglikon kialakított pincészetben mûködött tovább egészen 1945-ig. Az építéshez szükséges téglát a helyszínen gyártották, az agyagbánya helye még megvan, a téglákon amik itt készültek, egy a (alfa) szimbólum található. A közeli gazdasági épületekbõl már csak egy látható, ebben ma a posta mûködik, ami hajdan a tiszttartói lak volt. A magtár tornácáról látható nádfedeles ház valamikor a béresgazda háza volt.

Felsõdörgicse

A két falu egymástól alig ötszáz méterre fekszik. A falu északkeleti részén, az evangélikus templom mögött találjuk azt az iker romtemplomot, amelyet az 1082.-ben kelt birtokösszeírás említ. Keletelt román stílusú templomok összeépítésérõl van szó. A XI. századi, jelenlegi északi templomhajó a XIII. század során összeépült az újabb, déli hajóval, amelynek oldal falai majdnem teljes magasságban megmaradtak. Különös érdekessége a nyugati oromfalon meglévõ görög-kereszt alakú világítóablaknak az, hogy két darab kõbõl faragták ki. (Ebbõl a korból három ilyen megoldás ismeretes a világon, kettõ a Loire-völgyében, és egy itt Dörgicsén!)

Az összeépítés során megmaradt a két hajó, és a két szentély. Érdemes megtekinteni a déli hajó szentélyét, a gyertyatartó helyekkel, a falba mélyített tabernákulummal és a felsõ bolthajtásokkal.

A Dörgicsén elõkerült római sírkövek túlnyomó többsége a templom környékérõl került a felszínre, és onnan a múzeumokba.

A XIII. században a templom kegyurai a feldergicsei nemesek, és a tihanyi apát volt. A templomot Szent Péter tiszteletére szentelték, innen kapta a falu is korábbi nevét: Szentpéterdörgicse.

Kisdörgicse

Kisdörgicse falu mellett, attól nyugatra a Bere-patak rétjén található a XIII. században épült, kisméretû templom romja, amelyet Szent Miklós tiszteletére emeltek.

1225.-ben a Bogát-Radvány család birtoka volt ez a terület, majd késõbb a Dobi és Monaki, valamint Zarka család birtokolta.

Egyhajós, kisméretû templom íves szentéllyel. A déli falában három résablakkal. Bejárata a nyugati orom alatt volt. Sajnos romladozó állapotban van, ráférne egy újabb állagmegóvás!

Ságdörgicse

A mai zánkai rom. A pálos-rend kódexíró és másoló kolostora volt e helyen.

Érdekességek a környékrõl

A Balatonfelvidék geológiai érdekességek sokaságát rejti, ahogyan arra már utaltunk, de ezekkel csak az találkozik, aki valóban érdeklõdõ szemmel járja a környéket. Megfejtésükkel, tudományos igényû leírásukkal sokan foglalkoztak és jelenleg is foglalkoznak, de a legvalószerûbb magyarázattal egy magyar kutató Zelkó Zoltán szolgált. Az õ kutatási területe a Balatonfelvidék geológiai képzõdményei. Ebbe a körbe illeszkedik bele bizonyos vonatkozássokkal Dörgicse és környéke is. A tudomány igényessége nélkül nézzük, milyen érdekességeket rejt a környék.

A Balaton-felvidéken a római birodalom un. tanúság-köveit, amelyek fõképpen a hírközlést szolgálhatták, Szent István templomépítési alapul vette.

A Badacsonyt Veszprémmel összekötõ egyenes vonalon tizenkét, templomtorony van jelenleg is. Külön érdekesség, hogy a Balaton déli partjáról, az északi partra húzódó egyenes Boglárlelle és Teleki között a Rök-i templom romtól majdnem északi irányra a tó túlsó partja felé mutató egyenesen van Alsó- Felsõ- és Kisdörgicse templomainak tornya. Ennek a vonalnak külön érdekessége, hogy a Balaton geometriai központján megy át, és a déli partról ezen a ponton keresztül mennek azok az összekötõ vonalak, amelyek Fejérkõ és Szentbékkála, Teleki-Monoszló, Rádi-Dörgicse, Boglárlelle-Örvényes-Kövesd, Balatonboglár és Tihany Óvár templomjainak romjait kötik össze.

Ha a fentieket felrajzoljuk egy Balaton térképre, észre kell vennünk, hogy ez az öt irányvonallal jelölt pont Öszöd és Akali között van, és hogy nem véletlenül van ott annak az a bizonyítéka, hogy ezen a helyen a Balaton vizének a színe lényegesen sötétebb, mint a körülötte levõ vízfelület.
Ma már nagy valószínûséggel mondhatjuk, hogy azon a helyen valaha sziget lehetett. A fentebb említett Badacsony - Veszprém összekötõ vonalon lévõ tizenkét templomtorony minden bizonnyal a híradást szolgálta.

Ezek a templomok, ahogy említettem, nagy valószínûséggel régi római templomok romjaira épültek, vagy valamilyen római épület romanyagát használták az építésükhöz. Ezt igazolja az is, hogy Felsõdörgicsén a rendkívül érdekes összeépített templom közvetlen területrészen már több mint 100 darab faragott római sírkövet tártak fel.

Ha a környék geológiai érdekességeit térképezzük fel, feltétlenül szólnunk kell a Szentbékkálla-i kõtengerrõl. Ház nagyságú óriási tömbök egymás hegyén, hátán. És onnan a kilátás, valami csodálatos! A kõtenger csodáit nézegetve rátalálunk a kõasztalra. Ez egy fantasztikus nagyságú kõdarab, amely csillagászati megfigyelésekre volt és alkalmas ma is. Az óriási darab kialakításban emberi kéz munkája is feltehetõ, pl.: déli 12 órakor az egyik nyúlván csúcs éppen a delelõ nap irányába mutat. A déli, keleti, nyugati nyúlványok segítségével megfigyelhetõek az évszakok kezdetei.

Megannyi érdekesség és szépség kis területen, fedezzük fel és óvjuk meg értékeit.

"Most a nap megáll az égen S minden olyan mozdulatlan….
Dicsõség fényözönében, Múlt, kelen, jövendõ tán együtt van
Csöndesség fönségében. Ebben az egy pillanatban."

1082. április 29. A veszprémi püspök és kanonokjainak birtok leírása.
A Dörgicsére vonatkozó bejegyzés aláhúzva az I László király által rendelt birtok összeírásról.

A térképlapon lévõ dátum szerint II. József elsõ katonai felmérése során készült térkép. Érdekessége, hogy nem Északra van tájolva, hanem 19.5o-ot Keletre. Másik érdekessége, hogy nem a megszokott Európai vetítésrendszert alkalmazták, hanem a tükörkép ábrázolást.

Térképrészlet 1783

Pápai tizedjegyzék
1325-35.
Dörgicsére vonatkozó bejegyzések a 118. oldalon

Dörgicse faluban föld adás-vételi okmánya

Az adásvételi szerzõdés érdekessége, hogy tartalmazza azt a megállapodást, hogy mind az eladók, mind a vevõk magyarok. Ennek hangsúlyozására azért volt szükség, mert I Kálmán törvényben szabályozta, hogy magyarok közötti adás-vételiszerzõdés, nincs királyi engedélyhez kötve.

Jelen szerzõdés az elsõ ilyen jellegû dörgicsei közokmány. A szerzõdés kelte szerint éppen a magyar földbirtok problémák idején, azaz III. Endre uralkodása alatt az Aranybulla kikiáltását követõ hatodik évben jött létre. Ebben az idõben a király ellen nem csak a magyar nemesek léptek föl, hogy mértéktelen birtokadományozásával ne gyengítse a korona erejét, de a pápa is több leiratban tiltakozott.